Pablo, a németjuhász

2020.11.23. 07:05

Kölyökkutya érkezett hozzám – Hogyan neveljünk kiskutyát?

Minden családban hatalmas örömet jelent egy kölyökkutya érkezése, de ez annál több gondot, és nem utolsósorban felelősséget ró a gazdákra.

Káldor András

Pabló erős csontozatú, jó fizikumú kiskutya

Fotó: Káldor András / Fejér Megyei Hírlap

Pablo, a német juhász kölyök, ha lehet úgy mondani, „tervezett gyerek” volt. Több mint egy éve távozott az örök vadászmezőkre elődje, Karak, akinek a hiányát okozó űrt ugyan nehéz betölteni, de ő most erre hivatott. A megoldás egy napsütéses októberi napon érkezett. Fontos volt, hogy olyan tenyésztőtől került hozzám nyolchetesen, ahol mindent megkapott, és komoly, tizenöt fős falka tagjaként jött napvilágra két lánytestvérével. A szakértők szerint az, hogy kevesen voltak az alomban, a későbbiekben a hasznára válhat, hiszen bőséggel jutott számára, számukra anyatej, és ez a védettség szempontjából fontos kritérium. Erős csontozatú, jó fizikumú kiskutya, aki megnyilvánulásai alapján már az első napokban koránál sokkal érettebbnek bizonyult.

Pabló erős csontozatú, jó fizikumú kiskutya
Fotó: Káldor András / Fejér Megyei Hírlap

Egy kölyökkutyánál az egyik legfontosabb, hogy első pillanattól kezdve tisztában legyen azzal, hogy hol a helye, hova fog elvonulni pihenni egy-egy étkezés, illetve hosszasabb játék után. Ezenfelül pedig négy-öt hónapos koráig folyamatosan szívja magába az ingereket, információkat a világról. Ezért is szükséges, hogy minél többet mutassunk meg számára az őt körülvevő világból. Sokat játsszunk vele – német juhász esetében például a labda kergetése, és később apportírozása jelenti az egyik legjobb időtöltést.

Amennyiben megtehetjük, minél többször vigyük ki, hogy beidegződjön a majdani szobatisztaság. A kiskutyák viszonylag kiszámítható rendben ürítenek, az evés, a játék, valamint felébredés után kicsivel. Ilyenkor, ahogy elvégzi a dolgait, nagyon dicsérjük őt meg. Elődeink még eléggé el nem ítélhető módon büntettek, ha netán megtörtént a „baleset” a falakon belül, akkor beleütötték az orrát a produktumba. Mára szerencsére bebizonyosodott, hogy ez a lehető legrosszabb módja a szankciónak! Amúgy a kölyök egy idő után rájön a dolog lényegére, és az ajtó elé állva maga kéri, hogy vigyék, vagy engedjék ki.

Fotó: Káldor András / Fejér Megyei Hírlap

A tanítást, amilyen gyorsan lehet, kezdjük meg, természetesen előbb csak játékosan, de a kölyökkutya igen könnyen tanul, és ebben nagy segítségünkre lehet a jutalomfalat alkalmazása. Pablo három hónapos korát sem érte el, de a virslidarabkák megtették a hatásukat.

Egyelőre ugyan az udvarban, de annak bármely szegletéből vezényszóra már lábhoz jön. Ez a későbbiek miatt fontos, s nem utolsósorban örömmel teszi, és hálás a jutifalin kívül az ezzel járó dicséretért is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!