Ha kell a cirkusz: tűzijáték mint kedvenceink rémálma

Egy „picit” (hetekkel!) előtte, egy „picit” utána az éppen olyan, mint mondjuk átlépni a záróvonalat az úton, ellopni egy csokikát a boltból, cigarettázni a játszótéren – soroljam még? Rendelet szabályozza a kérdést. Az egyik legjobb példa a tűzijátékozás arra, hogy aminek a be nem tartását nem követi büntetés, azt nem is tiszteli senki. Ez itt a lényeg és a baj, nem az, hogy szilveszterkor este 6 és reggel 6 között mehetne a csinnadratta. Legyen, mindig is volt, akinek kellett a cirkusz.

Viszont hadd meséljek valamit a nagy véleményvezéreknek, akik megeshet, kutyát is csak kirakatban láttak eddig: igen, van eb, amelyik szoktatható a hanghoz. Ám van, amelyik sosem lesz kezesbárány, és van, amelyik öregségére válik érzékennyé. Az én egyik kutyám 10 éves koráig rá se hederített a tűzijátékra. Tréningezve volt, és nyugodt gazdi mellett töltötte az életét. Ám két éve december 30-án volt az első nagyműtétje, így szilveszterkor kinyúlva feküdt az ágyában. Szinte a feje fölött repkedtek a rakéták, és ő magatehetetlenül szenvedte végig azt a 12 (!) órát, fájdalmakkal, rettegés közepette. Azóta nincs nyugalom, ha petárda van. Persze ez az én gondom, megoldom. De ha tőlem elvárják, hogy tartsam be a szabályokat (tegyek rá pórázt, tömegközlekedésnél szájkosarat, szedjem össze a végterméket), akkor én is elvárhatom, hogy te, aki durrogtatsz, a kiszabott időben tedd!