Állatbarát

2019.03.20. 17:30

Amikor veszélyes a kutya: a gazdának nemcsak jogai, hanem kötelezettségei is vannak

Hetente hallani történeteket utcai kutyatámadásokról, amelyek ha nem végződnek tragédiával, nem jutnak el a hivatalos eljárásig. Pedig van jogi lehetőség arra, hogy ha egy kutya – a gazdája hanyagsága miatt – veszélyezteti a körülötte élőket, megtörténjenek a kellő intézkedések – például veszélyessé lehet nyilváníttatni. Ami pedig komoly tartási követelményekkel jár.

S. Töttő Rita

Veszélyes lehet a kutya az idegrendszere, gondozatlansága, neveletlensége miatt is

Fotó: Shutterstock

Az elmúlt öt évben eb veszélyessé nyilvánítására nem került sor – tudtuk meg a A Fejér Megyei Kormányhivataltól. Ez is jól mutatja azt, hogy hiába olvasni hetente olyan történeteket, amelyekben a gazdák nem gyakorolnak megfelelő felügyeletet agresszív kutyáik felett, az emberek többsége nem lép. Egészen addig, amíg komoly tragédia nem következik be – nem tépi le valakinek a végtagját vagy harapja ketté a kisebb jószágot a neveletlen vagy éppen idegrendszeri problémákkal küzdő kutya. Sajnos ez is előfordul, ám legtöbb esetben ilyenkor a gazda – vagy az eljárásba bevont szakember – az altatás mellett dönt…

A kormányhivatalhoz fordultunk, hogy megtudjuk, milyen eljárás keretében lehet veszélyessé nyilvánítani egy kutyát. Mint kiderült, erre az ebtartás helye szerint illetékes élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi hatáskörben eljáró járási hivatalnak van hatásköre, mint állatvédelmi hatóságnak.

Egy kutyát elsősorban persze akkor lehet veszélyessé minősíteni, ha az eb fizikai sérülést okozott, illetve akkor, ha fizikai vagy pszichikai állapota alapján feltételezhető, hogy az embernek fizikai sérülést okozhat, és ez a veszélyhelyzet kizárólag az eb

veszélyesnek minősítésével hárítható el – áll feketén-fehéren a jogszabályban. Ha ilyen típusú felvetésen gondolkodik valaki, fel kell keresni a jegyzőt. A település jegyzője kérheti ugyanis az állatvédelmi hatóságtól az eb egyedi veszélyessé minősítését. Az eljárásba be kell vonni az ebek viselkedésének megítélésében jártas – az állatvédelmi hatóság által nyilvántartásba vett – szakértőt, valamint az eb magatartászavarára irányuló állatorvosi vizsgálatot kell végezni. A veszélyessé nyilvánítás nagyon szigorú feltételeket szab a kutya további tartását illetően, amelyeket, ha megszeg a gazda, bizony a következő lépés a jogszabályok szerint az altatás. A veszélyessé nyilvánított kutyának a tartási helye is engedélyhez kötött, és viselkedésproblémáinak megfelelő kezelését is biztosítani kell. A kormányhivatal nyilatkozatában azt is kiemelte, hogy a veszélyesnek minősített ebet polgári jogi szempontból vadállatnak kell tekinteni, így kizárólag az állatvédelmi hatóság által kiadott engedéllyel, ivartalanítva és elektronikus azonosítóval megjelölve tartható csak. Ez az engedély a kiállítástól számított két évig hatályos, viszont tudni kell, hogy kiadása, meghosszabbítása díjköteles.

Veszélyes lehet a kutya az idegrendszere, gondozatlansága, neveletlensége miatt is
Fotó: Shutterstock

Ezeknek a kutyáknak tilos a kiállítása, bármely formában történő versenyeztetése, őrző-védő feladatokra való tartása, képzése és alkalmazása, az országba való behozatala, valamint az országból történő kivitele is. Mindemellett nyakörvükön jól látható jelzést kell elhelyezni: a jelzés legalább öt centiméter átmérőjű korong, egyik oldalán az ebtartó neve, lakcíme, telefonszáma, a másik oldalán pedig az eb hívóneve és a „Veszélyes!” felirat kell hogy szerepeljen. Ugyanígy kell eljárni a tartási hely esetében is: az ingatlan be- és kijáratain jól olvasható „Vigyázat! Veszélyes eb!” feliratú táblát kell elhelyezni. A szöveg mellett jól látható, támadó ebet ábrázoló grafika feltüntetése szükséges. A táblát jól látható helyen kell elhelyezni. A veszélyessé nyilvánított kutyát közterületen vezetni, tömegközlekedési eszközön szállítani csak a harapás lehetőségét megakadályozó, biztonságos szájkosárral és a kibújást megakadályozó nyakörvvel, két méternél nem hosszabb, nem kihúzható pórázon, a tartási engedélyben megjelölt személy felügyeletével szabad.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!