A négylábú egyéniség – A kutya valóban hasonlíthat a gazdájára?

Heni elmondta, hogy minden kutyának egyértelműen van saját személyisége. Vannak azonban fajtajellegek, melyek kimondottan egy-egy fajtára jellemzők.

– Fajtajelleg alatt a kutya kiképezhetőségét, családba illeszthetőségét, energiaszintjét értjük, de a fajtára leginkább jellemző ösztönerősség is idesorolandó. Például egy német juhász nagyobb eséllyel lesz erős védőösztönű eb, míg egy vizsla sokkal inkább lesz erős zsákmányösztönű kutya, hiszen ezt használják a vadászatkor. Ez persze nem azt jelenti, hogy egy vizsla nem lehet erős védőkutya, vagy éppen fordítva, ez csupán egy, a fajtára leginkább jellemző megfigyelés. Emellett vannak azok a tulajdonságok, személyiségjegyek, amelyek minden kutyusnál eltérők, függetlenül attól, hogy ugyanaz a fajta-e vagy sem. Ilyen a szociális ragaszkodás, a dominancia, a követési hajlandóság, vagy épp az, hogy mennyire érzékeny természetű. Fontos azonban tudni, hogy elkülönítünk öröklött, azaz genetikai tulajdonságokat, illetve tanultakat, amit úgy sajátítanak el a kutyák. Pont itt jön be az a csodálatos dolog, hogy minden kutya más és más, így hatalmas különbségek lehetnek egy-egy fajtán belül is a személyiségüket tekintve.

Nem véletlenül született tehát az a feltevés, miszerint a négylábú kedvencek hasonlítanak a gazdájukra. Csakúgy, mint mi, emberek, ők is formálódnak, átalakulnak. Vannak persze olyan berögződött viselkedésformák, amelyeken nem egyszerű változtatni, de nem is lehetetlen.

A kutyákkal kapcsolatban Heni elmesélte azt a történetét, amit sokszor emleget a tanfolyamain: a főszereplő egy bullterrier, melyben egy öt éve érlelődött viselkedést változtatott meg.

– A bulterrierekre jellemző, hogy nagyon önfejűek és makacsak. A gazdák azzal fordultak hozzám, hogy a kutyájuk egyfolytában elvágja magát a földön, ha már nincs kedve sétálni vagy elfáradt. Sokáig nem zavarta őket, felvették és tovább sétáltak, miközben kezükben cipelték kedvencüket. Öt év után elkezdte őket zavarni, és megoldást szerettek volna arra, hogy gondtalanul sétálhassanak együtt. Ez esetben a fokozatosság elve szerint, lépésről lépésre haladva elértük, hogy átalakuljon a viselkedése egy nekünk tetsző formába. A folyamat önmagában roppant egyszerű, ugyanakkor időt és türelmet igényel. Első lépésként megtagadtuk tőle a figyelmet, amikor elfeküdt, és továbbsétáltunk, majd több óra gyakorlás után rájött, hogy ha ezt folytatja, otthagyjuk, és így elindult utánunk, amit játékkal, dögönyözéssel és felvétellel jutalmaztunk.

A kutyaoktató azt is hozzátette, hogy minden hasonló viselkedésbeli magatartási problémát kellő megértéssel és kreativitással kell kezelni, illetve megtalálni azt, amivel a leginkább motiválható a kutya. Elvégre az a legfontosabb, hogy a tanulási folyamatot mind a kutya, mind pedig a gazda pozitív, közös élményként fogja fel.