Szárnyra kapott az a hír, hogy…

2022.05.12. 09:00

A varjak támadása: kell-e tartanunk a madaraktól?

Közparkokban, út menti városi zöldterületeken lehet számítani fiókáikat védelmező varjakkal való találkozásra, támadásokra – írta közleményében a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. A hírt a média azonnal felkapta, már-már Hitchcock-filmbe illő jeleneteket tárva az olvasók elé.

Kecskés Zoltán

Városon belül, de kívül sem támadnak a varjak

Forrás: Shutterstock

A város körül rajokban szállnak a varjúk, le-letelepednek, kárognak; filmek, versek miatt is gyanakvással töltenek el bennünket. Meg hogy olyan feketék. Emiatt félnünk kell tőlük? Butaság! Az általunk megkérdezett szakértő szerint ez koránt sincs így, és egyáltalán nem kell támadásoktól vagy sérüléstől tartanunk. Általában a dolmányos varjak fosztják a szemeteskukákat élelmet keresve az április végétől induló, és akár június közepéig tartó fiókareptetés okán – magyarázta Fenyvesi László a Duna– Ipoly Nemzeti Park környezeti nevelője. 

Hozzátette, a probléma ott kezdődik, hogy a szakemberek figyelmeztetései és ajánlásai ellenére, sajnos még mindig előfordul, hogy varjúfiókákat nevelnek fel az emberek. – A varjú nem háziállatnak való – hangsúlyozta – ragadozó, intelligens állat, ezért a néhány hetes kézhez szoktatás súlyosan ront a helyzetükön, mivel megszünteti az emberektől való tartózkodást. Miután ezek az állatok úgy nevelkedtek, hogy tőlünk, emberektől kapták az élelmet, így elengedésük vagy elszökésük után ezek a példányok ugyanezt az attitűdöt követve próbálják az ételt elcsenni, kikövetelni a járókelőktől vagy éppen a turistáktól, ezt vélhetjük támadásnak. 

Élelmet keresnek csak…
Forrás: MW-Archívum

A szakember egy dinnyési példát is felhozott, mely jól példázza, hogy mit szabad és mit nem szabad tenni, ha varjúval találkozunk. – Dinnyésen is neveltek fel dolmányos varjút, és ha nem is támadta meg az embereket, de amikor turistacsoportok érkeztek, akkor előfordult, hogy azzal szórakozott, hogy megpróbálta megszerezni a szendvicset. Nem túl erőszakosan, csak annyira, hogy általában adtak neki előbb-utóbb. Óvakodjunk a hasonló cselekedetektől, mert intelligens állat révén könnyen hozzászokik, és megtanulja! Ilyenkor az a legokosabb, ha eltesszük az elemózsiát, és más helyet keresve töltjük fel a bendőnket. 

Nem szabad dédelgetnünk sem a dolmányos varjút, sem a szarkát – nem védett állatok –, különben szó szerint a fejünkre nőnek. Ha madárfiókát látunk az úton heverve, akkor szépen okosan helyezzük el a legközelebbi faágra, és semmiféleképpen se vigyük haza! Ha úgy látjuk, megsérült, akkor vigyük el a fehérvári Sóstó Vadvédelmi Központba, és bízzuk szakemberekre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!