környezetvédelmi fejlesztések

2021.01.20. 20:00

Hogyan védik áramütés ellen a madarakat Fejér megyében?

Egyre fontosabbak a környezetvédelmi szempontok az áramszolgáltatás működtetése során. A tavalyi évben több olyan intézkedés is történt Fejér megyében, amelyek a madarak védelmét szolgálják – ezek közül az egyik az áramütéstől való megóvás volt.

S. Töttő Rita

Gólyafészkek és gólyák, melyekre vigyáz az áramszolgáltató is

Fotó: archív / E.ON

Kevesen gondolnak bele abba, hogy a villany felkapcsolása milyen összetett rendszer eredménye, ami az emberé mellett a körülöttünk élő állatvilág életét is befolyásolja. Az villanyvezetékek, az oszlopok mind olyan „akadályok” vagy éppen potenciális fészekrakó helyek, amelyek sajnos ma is időnként a madarak életét veszélyeztetik. Az áramszolgáltatók felfedezték, hogy nemcsak szolgáltatni, de a környezetet is óvni kell. Megkérdeztük az E.ON-t, hogy tavaly Fejér megyében hogyan óvták a madarak életét.

– Alapfeladatunk az áramellátás zavartalan biztosítása, ezt azonban úgy szeretnénk megtenni, hogy közben természeti környezetünket is óvjuk – fogalmazta meg a választ Varga Ivett regionális kommunikációs szakreferens, de ki is fejtette, mit jelent ez: – Minden új hálózatunkat az állatok számára biztonságos módon tervezzük, és a már meglévők veszélytelenné alakításával is folyamatosan haladunk. Ebben a munkában a természetvédelmi szakemberek útmutatása, partnersége elsődleges fontosságú, hiszen ők ismerik a legjobban a védendő madarak szokásait.

A nemzeti parkokkal, madárvédelmi szakemberekkel együttműködve történik többek között a gólyafészektartók felhelyezése is, a már meglévő fészektartókat pedig az E.ON munkatársai folyamatosan karbantartják, cserélik. Az új fészektartókra fonott fészekalap is kerül – így azok még vonzóbbak jövendő lakóik számára. A beavatkozások során a régi gólyafészektartókat is ellenőrzik és javítják. Ahol az akár évtizedes fészek többmázsásra hízott és veszélyessé válik, oda is új, fonott fészekalap kerül. Új gólyafészektartók kerültek Kőszárhegyre, Pákozdra, Pátkára és Besnyőre, Soponyán a már meglévő fészkeket kellett könnyíteni, Seregélyesen pedig át kellett helyezni egy gólyafészektartót – sorolta a szakember, hozzátéve: Alapon, Sárbogárdon és Vajtán a korábban kihelyezett fészektartók karbantartására került sor.

Gólyafészkek és gólyák, melyekre vigyáz az áramszolgáltató is
Fotó: archív / E.ON

Nem csak a fészektartók kihelyezése és karbantartása kapcsolódik a madárvédelemhez

– A nemzeti parkkal együttműködve segítjük a gólyák gyűrűzését is, ilyenkor a hálózat feszültségmentesítésével és kosaras autó rendelkezésre állásával biztosítjuk a biztonságos gyűrűzés feltételeit a madárvédelmi szakemberek számára – tudtuk meg, ahogy azt is: többek között Pákozd, Dinnyés, Soponya, Börgönd, Nádasdladány, Sárpentele, Ráckeresztúr oszlopra szerelt fészektartóit keresték fel közösen a madárvédelmi szakemberek és az E.ON munkatársai a 2020-as gyűrűzés során.

Az állatok megóvását szolgálja az is, hogy a kikelt gólyafiókák és egyéb madarak védelmének érdekében a repülési irányba eső hálózati elemekre szükség szerint burkolatot tesznek az áramszolgáltató szakemberei, emellett kiülőket szerelnek fel, hogy távol tartsák a madarakat az oszlopok veszélyes részeitől. Pátkán és Sárkeresztúron az oszlopra helyezett transzformátorokat alakították madárbaráttá, illetve számos településen történhetett meg a hálózati elemek, oszlopok madárvédelmi fejlesztése is – így például sorra került tavaly Csákberény, Balatonfőkajár, Pákozd, Baracska, Polgárdi és Székesfehérvár is.

Mindemellett további nyolc helyszínen került sor egyéb, a középfeszültségű villamos hálózatot érintő madárvédelmi beavatkozásra: például madárbarát szigetelők felszerelésére, szigetelőburkolatok felhelyezésére, burkolt áramkötések kialakítására is.

Ilyen jellegű munkálatok történtek például Soponyán és Csákváron.

– Zámoly külterületén, a zámolyi tónál pedig mintegy egy kilométer hosszúságú szakaszon jelzőgömböket szereltünk fel a villamos hálózatra. Ezeket az eszközöket a madarak időben észlelik, így megelőzve, hogy a hálózatnak repüljenek – magyarázta a szakember, aki a tavalyi évből kiemelt még egy számukra kedves együttműködést is, mely novemberben valósult meg. Az Országos Állatvédőrség Alapítványon keresztül érkezett az E.ON-hoz a megkeresés, hogy segítsenek a sukorói vadmadárkórház új kültéri röpdéjét megvalósítani. – Nagyon örültünk a felkérésnek, mert szívesen állunk olyan kezdeményezések mellé, amelyek a természeti környezet megóvását szeretnék elérni. Ezért dolgozunk együtt évek óta a hortobágyi madárkórházzal is – fogalmazott Varga Ivett. A vadmadárkórháznál tíz darab faoszlop biztosításával, helyszínre szállításával és felállításával tudtak segíteni, hogy a madárkórház fejlesztése, az új kültéri röpde megvalósulhasson. Győrből és Fehérvárról érkeztek E.ON-önkéntesek Sukoróra, hogy szaktudásukat is adják a támogatás mellé, és a szükséges munkagépekkel a helyükre tegyék, felállítsák ezeket az oszlopokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!