Állatvilág

2008.10.04. 02:00

Ádáz területvédő

Gárdony - Az egyik legősibb magyar kutyafajta kiválóságait vonultatták fel pénteken a Velencei-tónál. A testileg, lelkileg is kimagasló teljesítményt nyújtó kuvasz kanok manapság egyre ritkábbak.

S. Töttő Rita

A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének Hungária Kuvasz Klubja tegnap már "elkezdte" az Európa Kiállítást Gárdonyban. A nagyszabású budapesti rendezvény előkészítője is lehetett akár a pénteki esemény a kuvaszosok számára, hiszen mondhatni a legjobbak vettek részt rajta. Ahogy  vélhetően a  másnapi, azaz a mai Kuvasz Klub Kiállításon is, amely már végképp a vasárnapi  Európa Kiállítás előszele. 

További kutyaképek itt!

A kuvaszoknak sosem árt a dicsérő szó, manapság ugyanis nem annyira divatos fajta. Pedig abban, amire tenyésztették, verhetetlen.
- A kuvasz dolga, hogy megvédje a területét a betolakodóktól, ha kell, a megjelenésével, de ha arról van szó, akár a testi erejével is - mondta Fekete György, dinnyési tenyésztő a gárdonyi találkozón, amelyre ő is a legjobb kutyáit hozta el.  Ám ha feladatát elvégezte, ugyanolyan közömbösen kell viselkednie emberek között, mintha senki nem bosszantotta volna fel őt.
Ez az egyik legfontosabb tulajdonsága a jó tenyésztésű kuvasznak. Éppen ezért létre is hozták számukra a használhatósági szintfelmérést, amelyre fiatal kuvasz kölyköket visznek el, hogy kiderítsék: alkalmasak-e őrző-védő feladatokra.
- Ezeken a teszteken azt vizsgálják, hogyan reagál a kutya, ha eldől mellette valami, ha zörögni kezd vagy éppen megmozdul valami a közelében, hogyan kezeli a támadásokat, képes-e utána visszanyugodni, közömbössé válni  magyarázta a tenyésztő, aki épp Ádáz nevű kuvaszával várt a bemutató ring előtt. Ádáz, -dicsekedett a tenyésztő-, tavaly az év kuvasza volt, s egy komoly bátorságpróbán is átment. Rajta kívül csak egy másik kuvasz teljesítette a próbát, amelynek az volt a lényege, hogy a kertbe betolakódó idegenre a kutya miként reagál. Hát, gondolom nem kell mondani, hogy amikor a terület Ádáz védelme alatt állt, akkor az áltolvajnak (aki persze megfelelő védőfelszerelésben van ilyenkor) esélye sem volt a bejutásra, nemhogy a menekülésre. Persze ehhez megfelelő idegrendszer, tenyésztési vérvonal és okítás is kell. Erről az oldaláról Ádáz nem mutatkozott meg ezen a találkozón, amelyen egyébként tizenöt kan kuvasz és gazdája vett részt. Voltak külföldiek, németek és svédek is, akik természetesen az Európa Kiállításra készülnek már nagyon.
S noha manapság nem oly divatosak ezek a gyönyörű fehérszőrű teremtmények, azért vidéken még ma is kedvelik a nagyobb ingatlanoknál. A vele kapcsolatos tévhit pedig, amely szerint egy idő múlva bekattan és agresszívvé válik, alaptalan, ugyanis mint szinte minden más esetben, úgy itt is a gazda a hibás, ha ez megtörténik...

Látogasson el az enteo Kedvencek a ház körül klubjába is!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!