A jelentkezők közül biztosan nem az idősebbet választják?

2020.07.31. 17:30

Új állás, hatvan felett

Van-e remény elhelyezkedni 60 felett? Elkeseredett olvasónk megosztotta velünk aggodalmait, amelyeknek utánajártunk. Kiderült: a helyzet nem is olyan rossz – de haladjunk sorjában.

Sági Zoltán

Nem csak a húszéveseké a világ, sőt!

Forrás: shutterstock

Egy 60-as székesfehérvári olvasónk, nevezzük Lászlónak, levélben fordult hozzánk, miután álláskeresési támogatásának folyósítása, a 3 hónap leteltével, e hónap elején véget ért. Július 23-án pedig kézhez kapta az „Igazolás az ellátás megszűnését követően” című dokumentumot is, azzal együtt pedig a tb-kiskönyvét. Elkeseredve úgy érezte, a rendszer túl korán dobta ki, mert az ő egyéni élethelyzete még egyáltalán nincs megoldva akkor, amikor a nyugdíj előtti utolsó éveiben minden bevétel nélkül tekint a jövőbe. Úgy érezte továbbá, elbocsátásában szerepet játszhatott életkora is, amely miatt az újbóli elhelyezkedésre is kisebb esélyei vannak. Mint fogalmazott: „Sajnos mind ez ideig nem találtam munkát mivel a munkaadók kiváltságos helyzetbe kerültek, mivel a sok munkanélküli közül, ha ugyanarra a munkára jelentkeznek, nem a 60 év felettieket veszik fel.” (A védett kor jogintézménye egyébként azt a munkavállalót védi, akinek a rá vonatkozó nyugdíjkorhatár betöltéséig kevesebb mint 5 év van hátra.)

László jelentkezését követően a városi és a megyei, illetékes(nek vélt) hivataloknak továbbítottuk felvetődő kérdéseinket. Szerettük volna megtudni például, mennyi hasonló sorsú, 60 fölötti álláskereső van Fejérben. Olvasónk felvetette továbbá, hogy „összeírhatnák a 60 év felettieket, akik önhibájukon kívül vesztették el állásukat, s valamit kitalálhatnának.” Ezért több fórumon megkérdeztük azt is, van-e bármiféle terv vagy stratégia a 60-as, de még nyugdíj előtti korosztály elhelyezkedésének támogatására. Bár hivatalos választ kérdéseinkre ez idáig sehonnan nem kaptunk, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat berkein belül futó „Út a munkaerőpiacra” projektre felhívták figyelmünket. Ám hogy e projektben, vagy bárhogy máshogyan, ténylegesen és célzottan támogatnak-e 60-asokat, azt nem tudtuk meg. Úgy értesültünk továbbá, hogy a veszélyhelyzeti támogatás Székesfehérváron még élő lehetőség. Ha tehát László idejében kitölti az igénylőlapot, akkor annak keretében egyszeri, legfeljebb 100 000 forint összegű pénzbeli ellátásra jogosult lehet.

Nem csak a húszéveseké a világ, sőt!
Fotó: shutterstock

Úgy alakult, hogy olvasónkat, aki leveléhez hívószámot nem csatolt, telefonon csak pár nappal később értük el. Beszélgetésük során a történteket rekonstruálva László végül maga mondta ki: kölcsönzött munkaerőként április elején több más, javarészt fiatalabb, köztük sok külföldi munkatársával együtt váltak meg tőle. Nem valószínű tehát, hogy elbocsátásában az életkora szerepet játszott volna.

Kiderült továbbá, hogy László az ellátás folyósítása idején nem igazán keresett munkát. Amikor aztán múlt heti, elkeseredett levelét nekünk megírta, azzal együtt végre pár álláshirdetésre is jelentkezett. Aminek eredményeképp, hétfői beszélgetésünkkor már egyeztetett állásinterjú időpontja volt szerdára.

Tegnap felhívtuk, hogy megtudjuk: miképp alakult a felvételi beszélgetés. Elmondta, sikerrel töltötte ki a tesztet, amelyen mellette egy fiatalember „elvérzett”. Pénteken orvosi alkalmasságira megy, ha ott is mindent rendben találnak nála, akkor – négy hónap kihagyás után – augusztus 3-án, hétfőn ismét munkába állhat. Úgy tűnik, László aggodalmai alaptalanok voltak. Meglehet, mégsem az évek száma teszi az öregséget.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!