A szakmunkás és a mérnök is találhat majd munkát

2018.04.16. 07:10

Várjuk Önt is a Fejér Megyei Hírlap Állásbörzéjére!

Állást keres? Esetleg munkahelyet váltana? Mindenképpen ott a helye lapunk április 16-án rendezendő állásbörzéjén!

B. Kiss László

A Fejér Megyei Hírlap tavaly már két ízben is rendezett állásbörzét. A kedvező tapasztalatok indokolják, hogy április 16-án harmadszor is alkalmat teremtünk a munkavállalók és a munkaadók randevújára

Fotó: FMH-archív

Bár a megyében igen kedvezőek a foglalkoztatási adatok, mindig van olyan, aki munkát keres vagy pedig állást változtatna. A munkáltatók számára pedig manapság az egyik legégetőbb kérdés, hogy miként tudják betölteni üres álláshelyeiket. A Fejér Megyei Hírlap ebben az egymásra találásban kívánt segíteni, amikor tavaly tavasszal megrendezte első állásbörzéjét.

Állásbörze a régió legnagyobb munkáltatóival!

Az elsőt ősszel követte a második, most pedig – az óriási érdeklődés nyomán – jön a harmadik Fejér Megyei Hírlap Állásbörze. Lapunk április 16-án Fehérváron, a Csónakázó-tó partján álló szálló, a Best Western Plus Lakeside Hotel MKOSZ edzőcsarnokában szervezi meg a rendezvényt, ahol a régió legnagyobb munkáltatói, illetve a rendvédelmi szervek, valamint a munkaerő-közvetítők is jelen lesznek naprakész állásajánlataikkal.

A Fejér Megyei Hírlap tavaly már két ízben is rendezett állásbörzét. A kedvező tapasztalatok indokolják, hogy április 16-án harmadszor is alkalmat teremtünk a munkavállalók és a munkaadók randevújára
Fotós: FMH-archív

Mint azt a szervezőktől megtudtuk: széles spektrumát kínálják majd a börzén az állásoknak. A több száz pozíció között egyaránt lesz szakmunkásnak és például mérnöknek való is. Fontos megemlíteni, hogy vidékről is hoznak ajánlatokat a kiállítók. A korábbi tapasztalatok alapján elmondható: mindkét fél számára előnyös, hogy a Fejér Megyei Hírlap állásbörzéjén közvetlen kommunikációra, gyors visszacsatolásra nyílik lehetőség a cégek képviselői és a potenciális alkalmazottak között.

Jöjjön el Ön is és találja meg álmai állását!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!