A megküzdési stratégia mindenkinél más

2019.03.01. 19:00

A nagymértékű belső feszültség is oka lehet a felmondásnak

A modern ember egészségének egyik rákfenéje a stressz. Azért gyorsan hozzátesszük: jelen esetben a „negatív stresszről” beszélünk.

Szanyi-Nagy Judit

A stressz sok esetben nemcsak belső feszültséggel, de egyéb fizikai tünetekkel is jár. Van, aki emiatt válik meg munkahelyétől

Fotó: Pixabay.com

Ugyanis az úgynevezett pozitív stressz jobbára jó hatással van ránk, a magasabb szintű teljesítmény elérését segíti. Vele szemben – értelemszerűen – a negatív változat áll, amely könnyen megbéníthatja „tulajdonosát”, attól az ember úgy érzi, az adott helyzet már túl sok neki. Ez az egészségre sem gyakorol pozitív hatást, így érdemes felvennünk vele a harcot! Azt már tudjuk ugyan, hogy a sportolás bizonyítottan jó stresszoldó, a magyar munkavállalók mégis – a Profession álláskereső portál kutatása alapján – inkább kávéznak, dohányoznak vagy jó esetben beszélgetnek. Érdekesség, hogy a szabadúszók, vállalkozók inkább motiválónak (33 százalék) tartják a stresszhelyzeteket, míg az állásban dolgozók csaknem ugyanennyi százalékban jobbára blokkolónak érzik azt. Többen olyannyira, hogy úgy döntenek, inkább szabadulnak az adott munkakörből, munkahelytől. Ez a portál felmérése alapján tízből három munkavállalót érint, jellemzően a 40–49 év közötti, alkalmi munkákat végzők köréből.

A mindennapokat tekintve a 18 évesnél idősebb válaszadók (összesen 1054 fő) egy részénél a legnagyobb feszültséget a vezetőkkel való konfliktusok okozzák. A 8 órában foglalkoztatottak 20, a 6 órában dolgozók 24 százaléka a vezetőit jelölte meg elsődleges stresszforrásként, míg a szabadúszók és a vállalkozók életében az ügyfelek, partnerek a legnyomasztóbbak (32 százalék), de őket annak az iparágnak a helyzete is aggasztja, amelyben tevékenykednek (29 százalék). A részmunkaidőben, 4 órában dolgozókat elsősorban az ügyfelek, partnerek (24 százalék) és az elvárások (25 százalék) stresszelik.

A stressz sok esetben nemcsak belső feszültséggel, de egyéb fizikai tünetekkel is jár. Van, aki emiatt válik meg munkahelyétől
Fotó: Pixabay.com

A munkavállalók 39 százaléka leginkább úgy oldja a belső feszültséget, hogy az adott konfliktust kibeszéli magából. Ugyanebből a célból már egyre kevesebben választják a sportolást: míg tavaly a megkérdezettek 24 százaléka döntött az efféle stresszoldás mellett, addig idén a válaszadók kisebb része, 21 százalék jelölte meg ezt a lehetőséget. Azonban – és ez bizonyos kutatási eredmények alapján örömteli hír – a stressz miatt kávézók és dohányzók száma is csökkent. Az előbbi csoportba a felmérésben részt vevők 28 százaléka (tehát többen kávéznak, mint sportolnak!), utóbbiba pedig 20 százalékuk tartozik. Ami viszont eléggé aggasztó, hogy a válaszadók jó része nem alszik eleget: 67 százalékuk átlagosan napi 6-7 órát alszik, 20 százalékuk pedig ennél is kevesebbet, holott közülük sokan fizikai munkát végeznek. Az alvást pótolni ugyan nem lehet, de hasznos, ha napközben kisebb-nagyobb pihenőidőket iktatunk be magunknak. A felmérés szerint erre is egyre kevesebb időnk van: a válaszadók több mint felének (55 százalék) nincsen pihenőideje, további 13 százalékuknak van, de nem tartják be azt. Pedig, ahol létezik ez a fogalom és „módszer”, ott a munkavállalók körében is alacsonyabb a stresszesek aránya.

A munkahelyi stresszhez hozzájárulhat, ha megterhelőnek érezzük a napi munkamennyiséget, váltott műszakban dolgozunk, otthon is a munka körül járnak a gondolataink, gyakran túlórázunk, átalakulások történtek a cégünknél, vagy ha a viselt felelősség kérdése nem teljesen tisztázott. Testünk is jelez: gyanakodjunk, ha fáj a fejünk, látászavarral küzdünk, erős szívdobogást érzünk, nehezen koncentrálunk, fáradtnak érezzük magunkat, feszülnek az izmaink, netán izzadás, viszketés, belső fájdalom, székrekedés vagy hasmenés jelenik meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!