Utoljára százötven éve száradt ki a Velencei-tó

Nehéz elképzelni, hogy huszárok gyakorlatoznak a kiszáradt Velencei-tó fenekén. Lehet, hogy csak városi legenda, de a tó úgy százévenként kiszáradt. Legutóbb 150 évvel ezelőtt. Ekkor használták ki az üres területet a fehérvári katonák állítólag.

- Azért ne úgy képzeljük el, hogy az egész tófenék sivatagszerűen száraz. Hiszen vannak benne mélyebb és kevésbé mély területek. Ráadásul a teljes kiszáradást a vegetáció nem élte volna túl, bár az igaz, hogy fajszegénység jellemzi a tavat - mondja Simon György, a tó jó ismerője. Azonkívül, hogy ő irányítja a Velencei-tavi hajózást, csónaktúrákat vezet, még egy biológusi diploma tulajdonosa is. A tó fő vízforrása a Császár-víz, ami a tó északnyugati végében csatlakozik. A keleti részen van még a Bágyom-ér. Beszélgető partnerem szerint már az ezerhétszázas években volt kísérlet a tó szabályozására, de igazán csak az ezernyolcszázas évek végén megépült Dinnyés-Kajtori csatorna oldotta meg a szabályozást. A tó átlagos vízmélysége alig több mint másfél méter, így hajlamos a gyors vízszintingadozásra. Volt, hogy egy napon belül másfél méteres változást regisztráltak. A Velencei-tó szikes tó, azok pedig néha kiszáradnak. A kisebbek akár évente. A legendák szerint a víz alatt vannak források a tóban. Nos, 150 évvel ezelőtt a kiszáradáskor nem találtak forrásokat. A legenda abból eredhet, hogy voltak foltok, ahol nem fagyott be a tó. A magyarázat a szerves anyagok lebomlása lehet.

Simon György az agárdi kikötő mólóján. Mint hajós természetesen azt szeretné, hogy mindig megfelelő magas legyen a vízszint Fotó: Koppán Viktor

A tó vizének biztonságáról azt mondja Simon György, hogy a tározókat azért építették, hogy csapadékos időben összegyűjtsék a vizet, amit aszályos időszakban a tóba engedhetnek. Szerinte a tározók kicsik, az igazán aszályos időszakban nem sok segítségére vannak a tónak. A mai időjárási trendeket elnézve ebből még lehet gond. Hiszen a tó vízszintje nem mehet 165 centi fölé, így maga a tó nem tárol jelentős vízmennyiséget.

A víztározók kapacitásáról megkérdeztük Csonki Istvánt, a vízügyi igazgatóság vezetőjét is. Elmondta, hogy a tározókat eleve nem a százszázalékos biztonságra építették annak idején. A zámolyi és a pátkai tározó a tó egyharmadnyi vízkészletét képes tárolni, ami két aszályos évre nyújt biztonságot. Négy aszályos évre nem lehet felkészülni. A szakember szerint a víztározók bővítése gazdasági kérdés is. A mostani időjárási anomáliák nem tartanak örökké. A zámolyi tározó felfelé bővíthető lenne, de kérdés, lenne-e elegendő víz, amit befogadhatna. A tavat időnként áradások is jellemezték a múltban. A vízügyi vezető azt mondja, az idén kétszer is volt vízleengedés, a Dinnyés-Kajtori csatorna jól bírta. Gond legfeljebb akkor van, amikor a Nádor csatorna is nagyon magas vízszintet mutat, mert akkor visszaduzzaszt. Igaz, a kajtori csatorna mellett rétek vannak, és tudnak felvenni vizet.

Érdekellentétek már százötven éve is voltak. A tókörnyéki gazdák úgy gondolták, hogy véglegesen le kell csapolni a tavat, mint ahogy az a Sárréttel is történt. Felrémlett előttük, hogy mekkora földterülettel gyarapodhatnának. Természetesen a halászok és a nádvágók más nézeten voltak. Szerintük meg kell őrizni a tavat, amely előbb-utóbb újra feltelik. A gazdák azzal érveltek, hogy a lápos, mocsaras területek egészségtelenek az emberre, míg a tiszti főorvos ki nem mondta, hogy nem károsak, sőt! Így azután a tó megmaradt, s a múlt század harmincas éveiben üdülőhely lett belőle.