Adony

2014.06.18. 18:50

Lesz térfigyelő kamera Adonyban

Adony - Kiépítik a térfigyelő kamerarendszert, az elnyert összeget kiegészíti az önkormányzat.

Percsi Tibor

Júniusi rendkívüli ülésén a képviselő-testület az aktuális pénzügyi mozgásoknak megfelelően módosította a korábban megalkotott költségvetési rendeletét, majd megismerte és elfogadta a Gyermekjóléti Szolgálat elmúlt évi tevékenységéről benyújtott beszámolót. Miután döntöttek több belterületi út aszfaltfelújításáról, Ronyecz Péter polgármester bejelentette, hogy a közbiztonság növelését szolgáló önkormányzati fejlesztések támogatásáról szóló BM rendeletben meghirdetett pályázat keretében 5,3 milliót nyert az önkormányzat a település védelmét szolgáló kamera-rendszer kiépítésére. A pályázat sikeréhez nagyban hozzájárult Galambos Dénes országgyűlési képviselő segítsége. Bár a térfigyelő kamera-rendszer telepítésének teljes összege 6.9 millió, a pályázat iránti fokozott igény miatt a csökkentett mértékű pályázati forrás mellett a polgármester javaslatára a teljes tartalom megvalósítás érdekében a testület megszavazta, hogy 1.6 forint önkormányzati forrást biztosít.

A program keretében 4 kamera, illetve további öt, rendszámfelismerő technikával is rendelkező kamera kerül a település ki- és bevezető útjaira. A kamerák telepítésétől elsősorban a különösen a sztrádák menti településekre jellemző utazó bűnözés visszaszorítását, valamint a közterületeken tapasztalt rongálások megszűnését várják.


Ronyecz Péter polgármester (Fotó: FMH-archív)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!