Aba

2017.02.17. 19:16

Vezetőket és védőnőt neveztek ki

Aba – A képviselő-testület zárt ülésen bírált el három pályázatot. Vezetőket, védőnőt neveztek ki.

V. Varga József

Az Abai Idősek Otthona vezetői álláshelyére egy pályázat érkezett, a képviselő-testület ez alapján Nemesné Varga Évát bízta meg öt évre az intézményvezetői feladatok ellátásával – mondta el Kossa Lajos polgármester. Az új intézményvezető 2005 óta dolgozik az idősotthonban, 2014 júliusa óta vezetőhelyettesként végezte munkáját mindenki megelégedésére. Aba Városgondnoksága vezetésével – szintén egyedüli pályázó volt – Tóth Bálint Hubát bízta meg öt évre a grémium, az új vezető 2017. január elseje óta megbízott vezetőként bizonyította rátermettségét. A II. számú védőnői körzet feladatainak ellátásával Stefán-Nagy Alexandra védőnőt bízta meg a testület, aki 2016 augusztusa óta helyettesként dolgozott a településen, így számára sem ismeretlen a rá váró munka.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!