Aba

2017.03.28. 14:09

Tudománytörténeti Vándorkiállítás az abai Atilla Király Gimnáziumban

Aba – Hatodik állomására, Abára érkezett a 2016 novemberében elindított Tudománytörténeti Vándorkiállítás.

Szanyi-Nagy Judit

A kiállítás szervezői elkötelezett hívei a magyarországi származású géniuszoknak, épp ezért mintegy 330 magyarországi származású személyt és azok világra szóló szellemi alkotásait igyekeznek bemutatni a vándorkiállításon. A „Magyarországon született tudós elmék világraszóló eredményei" című kiállítás tartalmát Pálfi György 16 éves tudományos kutatómunkája alapján állították össze. Mindezt A2-es méretű tablóképekben, valamint számos egyéb kiegészítő ismeretterjesztő anyagon mutatják be.

A Tudománytörténeti Vándorkiállítás szervezőinek célja, hogy – térítésmentesen – minél több alap-, közép- és felsőfokú oktatási intézményben, néhány hétre látogathatóvá tegyék a kiállítást.

Az állomáshelyek időegyeztetését a helyi szervezők végzik: Simon Irén (06-30/969-3932) és Sajó Mária (06-20/552-7370).

Mindemellett a március 27-ei, abai megnyitón ismertették a „Merjünk nagyok lenni!" Tudománytörténeti Szakmai-Tanulmányi Verseny első Fejér megyei döntőjére szóló felhívást, versenykiírást is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!