Aba

2014.03.06. 07:45

''Összetáncolták '' az udvari játékokat

Aba - Fa játékokat helyeznek el az általános iskola udvarán, így a szabadban töltött idő izgalmasabban, több mozgással telhet.

Miskei Anita

Folyamatosan fejlődik, szépül az Aba Sámuel Általános Iskola, ami részben a pályázati forrásoknak, részben pedig ennek a kicsi, de összetartó városi közösségnek köszönhető. Az év eleji farsang időszaka ugyanis hagyományosan a jótékonyság ideje is a településen. Az idei bál bevételét az általános iskolásokért, s az intézményért rendezték meg.

A jótékonysági esten az iskolások műsorra készültek (Fotó: Skoda István)

Fábián Judit tagintézmény vezető elmondta, nagy sikerrel zárult az est, melynek bevételéből az általános iskola udvari játékait vásárolják meg, s így március, április folyamán az iskola udvara megújulhat. A fa játszó eszközöket egyébként a művészeti iskola diákjai is használhatják majd, hiszen hetente legalább egy napot mindenki a Milleniumi park melletti épületben tölt. Itt tartják ugyanis az informatika órákat az általános iskolás korú tanulóknak, vagyis az új játékokat mindenki kipróbálhatja, használhatja.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!