Aba

2017.02.15. 19:37

Négy tanácsnok

Aba - A város költségvetését Kossa Lajos polgármester terjesztette be délután a grémium elé, de érdemben nem tárgyaltak róla. Folytatása következik március elején.

V. Varga József

A képviselő-testület ülése ünnepélyes keretek között vette kezdetét, a lemondott képviselő helyére az önkormányzati választáson sorrendben a következő legtöbb szavazatot kapott személy került. Fábián Judit képviselő letette esküjét.

Bor József Dezső és Fábián Judit képviselők a tegnapi ülésen Fotó: V. Varga József

A grémium módosította a képviselő-testület szervezeti és működési szabályzatát. Négy tanácsnoki tisztséget hoznak létre, akik az önkormányzat kötelező feladatainak hatékonyabb ellátását szolgálják. A tanácsnok a lakosság társadalmi szervezeteivel, önszerveződő közösségeivel széleskörű együttműködésre törekszik, támogatja a helyi közügyekben való részvételüket. Tanácsnok csak képviselő lehet. A tanácsnoki tisztségre jelöltek névsorát Kossa Lajos polgármester a következő ülésen terjeszti elő. A testület márciusban választ alpolgármestert is, aki társadalmi megbízatásban látja majd el feladatait.

A képviselők a többi között jóváhagyták a testület 2017. évi munkatervét, pályázatot írtak ki a Hétszínvirág Óvoda vezetői álláshelyére, megtárgyalták a Fejér Megyei Kormányhivatal törvényességi felhívásait és javaslatait, tájékoztatót hallgattak meg a sárbogárdi és a székesfehérvári tűzoltóság munkájáról.

A képviselők zárt ülésen bírálták el az idősek otthona, valamint a városgondnokság vezetői álláshelyére beérkezett pályázatokat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!