Olimpia 2020

2021.08.02. 05:34

Kozákék, Csipesék és a kajak egyesek is a középfutamban

A kajak-kenu versenyek első napján induló hét magyar egységből hat is futama első két helyének valamelyikén végzett, azaz rögtön a középfutamba került, mindössze az 1000 méteren szereplő kenus páros, Adolf Balázs és Fejes Dániel kényszerült reményfutamra.

Forrás: Nemzeti Sport

A magyar egységek közül a Kozák Danuta, Bodonyi Dóra és a Csipes Tamara, Medveczky Erika kajak kettes, valamint a kajak egyeseknél Lucz Dóra és Kárász Anna, illetve a fiúknál Kopasz Bálint és Varga Ádám is a középfutamban folytatja. Az Adolf Balázs, Fejes Dániel párosnak nem sikerült elkerülnie a reményfutamot, így mégegyszer vízre szállnak majd az elődöntőbe jutásért.

Csipes Tamara és Medveczky Erika a női K–2 500 méteres számában indultak, amelynek harmadik előfutamát a szám legjobb idejével nyerték meg, míg Kozák Danuta és Bodonyi Dóra végig vezetve zárt futamgyőzelemmel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!